Reneszánsz dallamok és kortárs harmóniák – a Kodály Kórus Debrecen a BMC-ben
Reneszánsz dallamok és kortárs harmóniák – a Kodály Kórus Debrecen a BMC-ben
Három koncert, három nem mindennapi műsor: a madrigálok vidám világa, Palestrina öröksége és a Mária-kultusz zenei lenyomata – Debrecentől Budapestnek, szeretettel.
A Kodály Kórus Debrecen budapesti koncertsorozatának izgalmas műsora a kórusművészet örökérvényű szépségére és folyamatos megújulására hívja fel a figyelmet, a hangversenyeken pedig az is kiderül, hogy napjaink énekkari muzsikája közelebb áll a reneszánszhoz, mint gondolnánk.
A tavaszt rögtön március elsején köszöntik Modernkori madrigálok című programjukkal.
A reneszánsz műfaj hol könnyed, hol pikáns, hol kifejezetten drámai darabjai koruk legnépszerűbb világi muzsikái voltak, tele játékossággal, érzelemmel és zenei ötletekkel. A műfaj ma is él és inspirál: ezen az estén amerikai, angol és magyar kortárs szerzők friss kompozíciói szólalnak meg, köztük több ősbemutatóval, bizonyítva, hogy a madrigálok világa ma is pezsgő és aktuális.
Április 5-én a hangversenyek sora az Olasz ízek – Palestrina akkor és most című esttel folytatódik. A reneszánsz vokálpolifónia egyik legnagyobb itáliai mestere ötszáz éve született. Letisztult, éteri szépségű kórusművei máig a zeneszerzők tananyagának alapját képezik. A tudását egykoron Ennio Morricone vezetése mellett is csiszoló olasz karmester és zeneszerző, Lorenzo Donati Palestrina műveit kortárs olasz szerzők kompozícióival állítja párhuzamba, rámutatva, hogy a 16. századi itáliai kórushagyomány bizony hatással van a mai zeneszerzőkre is.
A Kodály Kórus Debrecen tavaszi szezonját május 24-én a Mária, Mária, mennyei szép virág című koncert zárja, amelyből megtudhatjuk, hogy Szűz Mária alakja az egyházi zene egyik legtermékenyebb ihlető forrása. Az „Ave Maria” sorai évszázadok óta visszhangzanak a templomok falai között, inspirálva régi mestereket és kortárs komponistákat egyaránt. A Kocsis-Holper Zoltán vezette együttes utolsó tavaszi hangversenye ezt a gazdag hagyományt idézi meg, reneszánsz mesterművektől napjaink lenyűgöző feldolgozásaiig.
- Tóth Endre -
Kodály Kórus
Kocsis-Holper Zoltán