Rendszerüzenet

Jövőt adnak a klasszikus zenének - Indul a Kodály Filharmónia Debrecen új évada!

Jövőt adnak a klasszikus zenének - Indul a Kodály Filharmónia Debrecen új évada!

Szeptember 30-án sajtótájékoztató keretében mutatták be a Kodály Filharmónia Debrecen 2024/2025-ös új évadát, közelgő koncertjeit.

A Kodály Filharmonikusok 2023/2024-es centenáriumi évada kapcsán Puskás István, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a klasszikus zenének történelmi jelenléte van Debrecenben, így az idei évad gazdagon összeállított programkínálata is ennek az örökségnek a folytatása és építése. A városvezető kiemelte, hogy a klasszikus zeneművészet ügye igazán jó kezekben van Debrecenben, ahogy azt a bérletesek számának dinamikus és folyamatos növekedése is mutatja.

Kollár Imre, Laskay Edit, Somogyi-Tóth Dániel, Puskás István, Kocsis-Holper Zoltán

A sajtótájékoztatón jelen volt Laskay Edit, a komolyzene utánpótlását biztosító Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - AMI, a legendás hírű debreceni Zenede igazgatója, hiszen mai, zene világnapi hangversenyünkön az intézmény legtehetségesebb növendékei közül többen is szólót játszanak Kollár Imre vezető karmester irányítása alatt: Dulai Bátor Mihály fagotton (tanára: Tóth József), Dávid Roland Mózes zongorán (tanára: Laskay Edit), Jenei Jázmin oboán (felkészítő tanára: Soós Levente, tanára: Sándor Tímea), Papp Máté klarinéton (tanárai: Áchim Tibor és Linzenbold Gábor) mutatja meg tehetségét. A sajtótájékoztatón résztvevő vezetők egyöntetűen hangsúlyozták, milyen kiemelkedő jelentősége van az ilyen együttműködéseknek, hiszen hatalmas motivációt, erőforrást jelentenek a diákok számára, akik később lehet, hogy pont a Kodály Filharmónia művészei között adnak majd elmélyült zenei élményeket a közönségnek.

Papp Máté

Az évadról, valamint a Vajda 75 – Smetana 200 című, október 8-i hangversenyünkről Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója, a koncert karmestere beszélt. Az egyik legjelentősebb magyar komponista, Vajda János Kossuth-díjas zeneszerzőnk 75. születésnapját Debrecenben ünnepli, melyre már most hatalmas az érdeklődés a közönség soraiból.

A Kodály Kórus 2024/2025-ös évadának programjáról és terveiről Kocsis-Holper Zoltán, a kórus vezető karnagya számolt be, kiemelte: a kórus bérletes és bérleten kívüli koncertjeit is egyre többen látogatják, a kóruszene ereje teljében van Debrecenben, amit a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny sikere is méltó módon visszaigazolt. 

A Kodály Filharmónia sokrétű, izgalmas kalandozásra hívja a debreceni zeneszerető közönséget az intim hangulatú kamarazenekari koncertektől a kóruskoncerteken át egészen a nagyzenekari koncertekig, oratóriumokig, a bérletek október 8-ig vásárolhatók meg, immár korlátozott számban.

További híreink

Szeptember 30-án sajtótájékoztató keretében mutatták be a Kodály Filharmónia Debrecen 2024/2025-ös új évadát, közelgő koncertjeit.

A jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk 2024. október 25-ig (péntek)

Megjelent legújabb műsorfüzetünk Kodály Ősz 2024 címmel!

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.