System message

(R)ÉGI Zenék

(R)ÉGI Zenék

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi. Népszerű lengyel dallamok, letisztultság és elegancia jellemzi a nőnapkor felcsendülő egyházi kompozíciókat, melyek színtere a debreceni Egyetemi templom épülete.

Mielczewski alkotása a heves, szenvedélyes mozdulatokkal élénkített lengyel népi eredetű táncot, a mazurka elemeit elsőként csempészi a klasszikus zene világába. A zenei hangfestés eszközével nem mindennapi élményben részesít bennünket, valósággal vászonra festi a mise hangjait. Zelenkát izgalmas zenei megvalósításai és magas mesterségbeli tudása emeli ki a barokk szerzők átlagából. Művészetét főként az utóbbi évtizedektől kezdve fedezhetjük fel régizenei előadásokon. Miserere című művének alapjául szolgáló zsoltárt főként böjti időben, illetve az elhunytakért imádkozzák katolikus szertartásokon. Haydn alkotásaira a kreatív ötletesség és a szép dallamok jellemzőek, azonban csak kevesen sejthetik, hogy a bécsi klasszika korának egyik legmeghatározóbb zeneszerzője a megfelelő pillanatban remekül humorizál! Ujjongó lelkesedés, mennyei nyugalom és béke, lelki fájdalom és szomorúság - zenéjében nem csak hallhatóak lesznek ezek a pillanatok, hanem a megmozduló fantázia révén szinte kézzelfoghatóvá válnak.

 

Kocsis-Holper Zoltán - a Kodály Kórus vezető karnagya

A közelgő pünkösdi és húsvéti ünnepekre való tekintettel a Kodály Kórus és a Kodály Filharmonikusok Kocsis-Holper Zoltán vezető karnagy vezényletével “régi zenék” mennyei dallamait keltik életre, melyek valósággal átölelik a közönséget. Közreműködnek a Nemzeti Énekkar művészei - Kovalik Erika (szoprán), Galgóczy-Boros Dóra (alt), Cserményi Zsombor (basszus), Körmendy Flórián (tenor).

 

 

                           Kovalik Erika (szoprán)                                                            Galgóczy-Boros Dóra (alt)     

 

 

                       Cserményi Zsombor (basszus)                                                    Körmendy Flórián (tenor)

  

 

Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus

Bővebben a koncertről:

https://kodalyfilharmonia.hu/hangversenynaptar/esemeny/424/regi-zenek

 

Jegyvásárlás:

online https://kodalyfilharmonia.jegy.hu/program/regi-zenek-154581 oldalon, vagy személyesen a KlasszPont jegyirodában (Simonffy utca 4-6., Halköz üzletház külső-oldalsó utcafront).

 

További híreink

Szeptember 30-án sajtótájékoztató keretében mutatták be a Kodály Filharmónia Debrecen 2024/2025-ös új évadát, közelgő koncertjeit.

A jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk 2024. október 25-ig (péntek)

Megjelent legújabb műsorfüzetünk Kodály Ősz 2024 címmel!

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.