System message

Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Debrecenben!

Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Debrecenben!

TÖRTÉNET

Az 1961-ben alapított Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny (BBCC) a világ egyik legrangosabb zenei versenye. Célja a kortárs XX-XXI. századi a cappella kórusművek magas színvonalú bemutatása. A két kategóriában és három-három alkategóriában zajló verseny rendezői a meghívott énekkarok számára szállást és reggelit biztosítanak. A nagydíjat nyert kórus meghívást kap a “Kórusmuzsika Európa Nagydíja” (European Grand Prix for Choral Singing) versenyre, melyet Arezzo, Debrecen, Jurmala, Maribor, Tolosa, Tours és Várna rendez, évente változó helyszínen. Az eseményen a hét európai kórusverseny nagydíjas együttesei indulhatnak az Európa Nagydíj elnyeréséért. A Bartók Kórusversenyt folklór estek, templomi fellépések és közös éneklések egészítik ki.

Várja Önöket Debrecen, a modern kórusmuzsika fellegvára!
 

VERSENYFELHÍVÁS

Debrecen Megyei Jogú Város 2024. augusztus 1-4. között huszonkilencedik alkalommal rendezi meg a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt.

A Kórusverseny alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke:
Gulyás György

A Kórusverseny elnöke:
Puskás István, Debrecen MJV kultúráért felelős alpolgármestere

Művészeti Bizottság:
Kocsis-Holper Zoltán
Nemes József
Török Ágnes


A Kórusverseny szervezője:
Kodály Filharmónia Debrecen Nonprofit Kft.

 

BŐVEBB INFORMÁCIÓ ÉS JELENTKEZÉS

 

KAPCSOLAT

 
Versenytitkárság: info@bartokcompetition.org
 
További híreink

Szeptember 30-án sajtótájékoztató keretében mutatták be a Kodály Filharmónia Debrecen 2024/2025-ös új évadát, közelgő koncertjeit.

A jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk 2024. október 25-ig (péntek)

Megjelent legújabb műsorfüzetünk Kodály Ősz 2024 címmel!

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.