Rendszerüzenet

Több mint 300 karmester nevezett a 2. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre

Több mint 300 karmester nevezett a 2. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre

Öt kontinens 56 országának pontosan 308 fiatal muzsikusa jelentkezett a Kodály Filharmónia Debrecen és a JM Hungary által rendezett megmérettetésre. A 2. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei versenyt az előválogatón kiválasztott 38 karmester részvételével augusztus 20-28. között rendezik meg Debrecenben, a zsűri elnöke a világhírű finn karmester, Jorma Panula lesz.


A fiatal karmesterek rendhagyó módon nemcsak zenekari darabokat, hanem számos oratóriumrészletet is vezényelnek majd. A jelentkezők – akik között venezuelai, marokkói, észt, indonéz, kazah és új-zélandi karmester is van -, a háromfordulós verseny előtt videós előválogatón vettek részt, hogy kiderüljön, kik kapnak meghívást az élő versenyre augusztus 20-28. között.


Az előzsűri döntése alapján végül 38 versenyző kezdheti meg a versenyt, köztük hat magyar résztvevő: Dénes-Worowski Marcell, Erdélyi Dániel, Johannes Marsovszky, Paul Marsovszky, Tóth Sámuel Csaba és Zsíros Levente.

„Az idén 100 éves Kodály Filharmonikusok évfordulója egybeesik a Psalmus Hungaricus centenáriumával, így végre megvalósulhat a régi álmunk, egy debreceni oratorikus karmesterverseny megrendezése, aminek a tavaly nagy sikerrel elindított Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny nagyszerű kereteket ad” – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója.

„Magunk is alig hittük el, amikor láttuk a háromszáz fő feletti jelentkezést, erre bármelyik budapesti, vagy akár bécsi verseny is büszke lenne – ennél jobb bizonyíték nem kell arra, hogy Debrecen is le tud tenni az asztalra egy nemzetközi rangú és láthatóságú zenei eseményt”- tette hozzá Zsoldos Dávid, a verseny igazgatója.

A hétfős, nemzetközi zsűrit egy igazi legenda, a 92 éves Jorma Panula elnökli, aki a helsinki Sibelius Akadémia professzoraként olyan tanítványokat mondhat magáénak, mint Esa-Pekka Salonen, Mikko Franck, Sakari Oramo, Jukka-Pekka Saraste vagy Osmo Vänskä.

ZSŰRI:

Ács János (Olaszország/Magyarország),
Peter Broadbent (Egyesült Királyság),
Remy Franck (Luxemburg),
Hamar Zsolt (Magyarország),
Oksana Madarash (Ukrajna), illetve
Somogyi-Tóth Dániel (Magyarország) vesznek részt.
A megmérettetés középpontjában Kodály Zoltán idén száz éve komponált remekműve, a Psalmus Hungaricus áll. A verseny rendezői a szintén száz éves fennállását ünneplő Kodály Filharmonikus Zenekar, a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales, valamint a Papageno. A Debreceni Egyetem a tavalyihoz hasonlóan az idén is fontos együttműködő partnere lesz a világ minden sarkából érkező fiatal muzsikusokat bemutató Kodály-versenynek.

A 40 ezer euró összdíjazású verseny részletes szabályzatát ezen a linken lehet megtekinteni.

A videós előválogatót követően 2023. augusztus 20-28. között, három fordulóban mérik össze tudásukat a versenyzők a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus Debrecen partnereként. Az 1. fordulóban 15 perc, a 2. fordulóban 30 perc áll a karmesterek rendelkezésére a zsűri által meghatározott program előadására. A zsűri maximum 12 versenyzőt juttat tovább a 2. fordulóba, és 6 versenyzőt a 3. fordulóba, ahol a döntősök mindegyike az idén száz éves Psalmus Hungaricust vezélnyi majd.

A Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny változó kategóriákban kerül megrendezésre, első alkalommal a vonósok (hegedű-, brácsa- és csellóművészek) mérték össze tudásukat 2022-ben. Öt kontinens 43 országának pontosan 200 fiatal muzsikusa nevezett, a zsűri döntése értelmében az első díjat a 18 éves spanyol csellista, Carlos Vidal nyerte.

PROGRAM:

augusztus 20. Sorsolás
augusztus 21-22. 1. forduló – 10:00-13:00 és 15:00-18:00
augusztus 23-24. 2. forduló – 14:00-18:00
augusztus 25. próbanap – 14:00-18:00
augusztus 26-27. 3. forduló – 19:00-21:00
augusztus 28. Díjátadó ünnepség és gálakoncert – 19:00

Helyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem

1. forduló (max. 15 perc, kb. 32 versenyző)
Johann Strauss II: Die Fledermaus – Nyitány VAGY
Johann Strauss II: Der Zigeunerbaron – nyitány VAGY
Bartók: Táncszvit – I. Moderato, IV. Molto tranquillo, VI. Finálé. Allegro
2. forduló (max. 30 perc, 12 versenyző)
a) Kodály: Galántai táncok (részletek*) VAGY Kodály: Marosszéki táncok (részletek*)

ÉS

b) az alábbiak egyike:

Poulenc: Stabat mater – I. Stabat mater dolorosa & II. Cujus animam gementem
Liszt: Magyar koronázási mise – I. Kyrie
Verdi: Quattro pezzi sacri – Stabat mater (részletek*)
Puccini: Messa di Gloria – I. Kyrie
Vajda: Magnificat – Suscepit Israel
3. forduló (6 versenyző)
Kodály: Psalmus Hungaricus

 

Bővebb infó: https://kodalycompetition.com/

 

További híreink

Szeptember 30-án sajtótájékoztató keretében mutatták be a Kodály Filharmónia Debrecen 2024/2025-ös új évadát, közelgő koncertjeit.

A jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk 2024. október 25-ig (péntek)

Megjelent legújabb műsorfüzetünk Kodály Ősz 2024 címmel!

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.