Rendszerüzenet

Fischer Iván vezényli a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjét Debrecenben

Fischer Iván vezényli a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjét Debrecenben

Augusztus 24-én, kedden 19 órától a Kölcsey Központban koncertezik a világ tíz legjobb komolyzenei együttese közt számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar, Kossuth-díjas zeneigazgatójuk, a legendás Fischer Iván vezényletével.

A Liszt-műveket felvonultató est „otthona” Weimar: a város, ahol a zongoravirtuóz Liszt letelepszik, hogy tovább csiszolja komponista tudását. A hely, ahol a szerző legjelentősebb zenekari művei születnek. Ám Liszt mellett két további főhőse is van a programnak: Faust és Berlioz. Liszt Berliozon keresztül ismerte meg Faust történetét, amely egész további életében foglalkoztatta. A Liszt által szervezett Berlioz-hetek egyikén a francia komponista vezényelte barátja zongoraversenyét, sőt később Liszt Berlioznak ajánlotta a Faust-szimfóniát. Bővebben az est programjáról... 

Fischer Iván saját álmát váltotta valóra, amikor 1983-ban Kocsis Zoltánnal együtt megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. Az együttes a kezdetektől a lehető legigényesebb muzsikálást és a közösség sokoldalú szolgálatát tűzte ki célul. A BFZ-t a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon. Az együttes a nemzetközi zenei élet legfontosabb koncerthelyszínein, a New York-i Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, a bécsi Musikvereinban, a londoni Royal Albert Hallban és Barbican Centre-ben is koncertezik. Állandó vendége a Mostly Mozart Fesztiválnak, a Salzburgi Ünnepi Játékoknak és az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválnak. Két alkalommal nyerte el a Gramophone-díjat. 2013-ban Mahler 1. szimfóniájának felvételéért Grammy-díjra jelölték, Mahler 5. szimfóniájának felvételéért 2014-ben megkapta a Diapason magazin rangos díját, a Diapason d’Ort, valamint az olasz Toblacher Komponierhäuschen-díjat. Az Argentin Zenekritikusok Szövetsége 2016-ban a BFZ-nek ítélte oda a legjobb külföldi szimfonikus zenekarnak járó elismerést. Az együttes innovatív koncertjei világszerte híresek.

Az est karmestere Fischer Iván, az 1983-ban történt alapítás óta a BFZ zeneigazgatója. Külföldi koncertturnéi, a Philips és a Channel Classics kiadók gondozásában megjelent lemezei révén a világ legújítóbb és leginspirálóbb zenekarvezetői között tartják számon. Számos új koncertformát talált ki és honosított meg. Több fesztivált alapított. Vendégkarmesterként a világ legrangosabb zenekaraival dolgozik. Több mint tíz alkalommal vezényelte a Berlini Filharmonikusokat, évente két hetet tölt a Concertgebouw Zenekarral, dolgozik a nagy amerikai zenekarokkal, így a New York-i Filharmonikusokkal és a Clevelandi Zenekarral. Lemezfelvételeit számos rangos nemzetközi díjjal tüntették ki. Az utóbbi években zeneszerzőként is aktív, műveit előadták az USA-ban, Hollandiában, Magyarországon, Németországban és Ausztriában. Rendezőként sikeres operaprodukciók fűződnek a nevéhez. Göncz Árpád a Magyar Köztársaság Elnökének Arany Emlékérmével, a Davosi Világgazdasági Fórum a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásáért Kristály-díjjal tüntette ki. A francia államtól Chevalier des Arts et des Lettres címet, a magyar államtól Kossuth-díjat kapott. Budapest díszpolgára, a magyar kultúra nagykövete. 2011-ben elnyerte a Príma Primissima díjat, a brit Királyi Filharmóniai Társaság Díját és a holland Ovatie-díjat.

A hangverseny szólistáját, Dejan Lazićot friss szemléletű interpretációi nemzedéke egyik legegyénibb és legeredetibb szólistájává teszik. A Zágrábban, zenész családban született művész Salzburgban nevelkedett, és az ottani Mozarteum növendéke volt. Jelenleg Amszterdamban él. Szorosan együttműködik a világ néhány legkeresettebb karmesterével, köztük Giovanni Antoninivel, Fischer Ivánnal, Andris Nelsonsszal és Vaszilij Petrenkóval. Gyakori vendége a Wigmore Hallnak, a Gilmore Fesztiválnak, a New York-i Le Poisson Rouge-nak és a melbourne-i Recital Centre-nek. Tucatnyi lemezfelvétele jelent meg a Channel Classicsnál, melyek egyike a nagy kritikai sikert arató Liaisons sorozat. Rahmanyinov II. zongoraversenyének élő felvételével 2009-ben elnyerte a tekintélyes német Echo Klassik-díjat. Dejan Lazić saját kompozíciói is egyre nagyobb elismerésben részesülnek. Brahms Hegedűversenyéből készített zongoraverseny-átiratát 2009-ben mutatta be az Atlantai Szimfonikus Zenekarral, első zenekari műve – egy szimfonikus költemény – ősbemutatójára a 2016/2017-es évadban kerül sor.

A hangverseny a Kodály Filharmónia Debrecen és Filharmónia Magyarország közös szervezésében valósul meg. A Kodály Filharmónia 2021/2022-es évadára bérletet váltók vagy Filharmónia Összhang bérletet váltók 50%-os kedvezménnyel vásárolhatnak belépőt a koncertre! 

Jegyek: https://kodalyfilharmonia.jegy.hu/program/a-budapesti-fesztivalzenekar-koncertje-124461/725536

További híreink

Kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselete minden rendezvényhelyszínünkön.

A Kodály Filharmonikusok Debrecen próbajátékot hirdet 2. fagott váltó kontrafagott kötelezettséggel határozott idejű állásra.

2021-ben ötven éve hivatásos énekkar a Kodály Kórus Debrecen. Ennek megünneplésére jubileumi koncertsorozattal készülnek, mely mindegyike kiegészül olyan plusz elemekkel, melyek teret adnak az elmúlt öt évtizedre való emlékezésnek.

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.