Rendszerüzenet

2021/2022-es évad – Bérleti tájékoztató

2021/2022-es évad – Bérleti tájékoztató

Szeretettel adjuk közre 2021/2022-es évadunk bérleti tájékoztatóját, melyet ide kattintva tudnak megnyitni. Bízunk benne, hogy minél több alkalommal lesz lehetőségünk Önöknek játszani!

Bérletes ajánlatok

Ebben a szezonban hat bérlettípust kínálunk, köztük két újdonsággal. A Korzó és Napló bérletekben ismét 10-10 hangversenyre várjuk Önöket a Kölcsey Központ Nagytermébe, a 11. ajándék hangversenyt a Kodály Kórus koncertjei vagy a Kodály Filharmonikusok kamarasorozatának koncertjei közül választhatják ki. A Gulyás- vagy Rubányi bérlet megváltásával 4-4 koncertnek lehetnek hallgatói, szintén a Kölcsey Központ Nagytermében. 2021-ben ünnepli hivatásos fennállása 50. évfordulóját a Kodály Kórus Debrecen, ezért az idei szezon kóruskoncertjei bérletbe is kerültek Kodály Kórus 50 névvel. A Filharmónia Magyarországgal évek óta szoros partnerségben működünk, ennek újabb eredménye a Filharmónia Összhang bérlet, mely megváltásával az évadunkban vendégszereplő komolyzenei együttesek hangversenyeit (összesen 4 alkalom) tekinthetik meg. A sorozatok vendégművészei- és közreműködői lesznek többek közt: Rost Andrea, Baráth Emőke, Wiedemann Bernadett, Vashegyi György, Kovács István, Kokas Katalin, Boncsér Gergely, Balog József, Dimitry Liss, Keller András, Daniel Gil De Tejada, Oláh Kálmán, Anton Shaburov, Frankl Péter, Capella Savaria, Purcell Kórus, Savaria Barokk Zenekar, Concerto Budapest, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Bősze Ádám. A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus művészeti vezetője Somogyi-Tóth Dániel, vezető karmester Kollár Imre, vezető karnagy Kocsis-Holper Zoltán. Állandó karmesterünk Kovács László, első vendégkarmesterünk Káli Gábor.

Azoknak a bérleteseinknek, akik a tavalyi szezonban nem váltották vissza bérletüket, idén 50 százalékos kedvezményt biztosítunk bérletük megújításához!

A 2021/2022-es évad bérletmegújítói vagy új bérletesei pedig 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak belépőt a Budapesti Fesztiválzenekar augusztus 24-i, debreceni koncertjére.  

Brahms-sorozat

A tavalyi évadban meghirdetett Brahms-sorozatot áthelyeztük az idei szezonra: Johannes Brahms műveiből négy hangversenyen válogat Kollár Imre vezető karmester és a Kodály Filharmonikusok. A sorozat alkalmain több fiatal szólistát – Bodor János, Haruka Nagao, Devich Gergely, Ránki Fülöp, Fejérvári Zoltán – hallhat a debreceni közönség. (A sorozat nem működik önálló bérletként.)

Kodály Kórus 50

2021-ben 50. éve hivatásos énekkar a Kodály Kórus Debrecen: a jubileumi évben hangversenyeik külön bérletben is látogathatók. A koncertek programjának összeállításában három dolgot tartottak szem előtt: az énekkar eddigi vezetői és művészei nagy hangsúlyt fektettek a hagyományok ápolására, a kórus nagy szerepet vállal a kortárs zene megszólaltatásában, illetve fontos a jövőbe tekintés, azaz a fiatalok számára igénnyé tenni a klasszikus kóruszenét. Az évad koncertjeit is e három szempontot tükrözik. Novemberben a Fény-képek különleges akusztikai és vizuális élményt ígér. Februárban, a farsangi időszakban az Amerikából jöttem koncert dallamanyaga napjaink zenei köznyelvéből, az „amerikai zenéből”, azaz a filmek, reklámok zenéjéből is merít. Márciusban A hit ereje egy komoly nagyböjti műsor Arany János karnagy narrátori közreműködésével. Májusban Bob Chilcott, a King’s singers egykori énekese, karnagy, komponista érkezik Debrecenbe, bevezetve a közönséget az angol hagyományokon alapuló kóruszenébe. Erdei Péter, a Debrecenben is jól ismert karnagy-legenda vezényli az évad utolsó műsorát, melyen egy ritkán előadott Kodály-mű, a Zrínyi szózata is felhangzik.

Kamarasorozat

Bényi Tibor csellóművész-karmester az összeállítója a Kodály Filharmonikusok idei kamarasorozatának is, melynek helyszínei a Pásti utcai zsinagóga és a Debreceni Egyetem Aulája. A bécsi klasszika és romantika útjain koncert szólistája Vitányi József fagottművész, zenekarunk szólamvezetője. A Nagy korok – Nagy mesterek hangversenyen zongorán és csembalón közreműködik Somogyi-Tóth Dániel. Az évad kamarasorozatának utolsó alkalmán – Híres szerenádok – a téma legszebb alkotásai hangzanak fel Mozart és Csajkovszkij tollából. (A sorozat nem működik önálló bérletként.)

Bérlet- és jegyárak

A Napló és Korzó bérletek ára 1. helyárral 21.900 Ft, 2. helyárral 17.600 Ft; a Gulyás és Rubányi bérlet 1. helyárral 8.400 Ft, 2. helyárral 6.800 Ft. A Kodály Kórus 50 bérlet koncertjein érkezési sorrendben választhatnak helyet látogatóink, a bérlet ára egységesen 7.500 Ft. A Filharmónia Összhang bérlet ára 1. helyárral 11.900 Ft, 2. helyárral 9.400 Ft

A 2021/2022-es évadra szóló bérleteket 2021. július 15-től vásárolhatják meg, az azokon szereplő első koncert napjáig. A régi bérletek megújítására 2021. július 15. és augusztus 25. között van lehetőség.

Információ és bérletvásárlás

Jegyekkel és bérletekkel vagy bármilyen más kérdésükkel kapcsolatban a következő elérhetőségeken állunk rendelkezésükre: 52/500-201 vagy kozonseg@kodalyfilharmonia.hu. (Július 19. és 30. között irodánk zárva tart!)

Bérleteket a Kölcsey Központ jegypénztárában és a Tourinform Irodában tudnak vásárolni:

 

Kölcsey Központ jegypénztár                                           

Cím: Debrecen, Hunyadi u. 1-3.                                            

Tel: 06 52 518-400                                                             

SZÉP kártya elfogadóhely                                                    

Tourinform Iroda

Cím: Debrecen, Piac u. 20.

Tel: 06 20 450-0506

SZÉP kártya elfogadóhely

 

Jegyértékesítés

Az évad december 31-ig megvalósuló hangversenyeire a jegyértékesítés szeptember 13-tól (Korzó bérletes koncertek) és október 11-től (Napló bérletes koncertek) indul.

 

 

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.