System message

Nagyváradon a Kodály Filharmonikusok

Nagyváradon a Kodály Filharmonikusok

Bellini, Verdi, Mozart, Puccini örök szépségű áriáit, közkedvelt operák részleteit hallhatja a közönség a nagyváradi Szent László Napok június 21-i, hétfői megnyitóján, a debreceni Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok művészeinek előadásában. Az OperaÜnnep című produkció 19 órakor kezdődik a Szigligeti Színházban. Az est az ünnep zenei megfogalmazását járja körül, hisz ünnep, ha találkozunk. Ünnep, amikor valamit együtt megidézünk. Amikor megismételjük ugyanazon mozdulatokat, elmondjuk ugyanazon mondatokat. Megint elkövetjük és átéljük a tettet. Ünnep, amikor újra énekeljük dalainkat. Amikor felragyogtatjuk az emberiség közös kultúrkincsét. Vincenzo Bellini, Charles Gounod, Kodály Zoltán, Wolfgang Amadeus Mozart, Amilcare Ponchielli, Giacomo Puccini, Giuseppe Verdi csodálatos áriáit és együtteseit hallgathatja a közönség ezen az estén. Ünnep az is, amikor a jövendő nagyok átveszik a régi nagyok tudását. A Csokonai Színház egy új operaénekesi nemzedék kezdő lépéseit egyengeti. A nagyváradi operagála ennek is az ünnepe.

Közreműködik: Antóni Norbert, Dargó Gergely, Donkó Annamária, Donkó Imre, Grega Csaba, Janovicz Zsófia, Kuczmog Klaudia, Molnár Anna, Nagy Kíra, Rendes Ágnes és Szilágyi Szilvia, valamint a Kodály Filharmonikusok és a Csokonai Színház Énekkara. Karigazgató Gyülvészi Péter, az est karmestere Ács János.

A testvérvárosi kapcsolat révén létrejött rendezvényen való részvétel meghívó igényléséhez kötött. Az ingyenes belépőket a Szent László Egyesület székhelyén (Nagyvárad, Kálvin János u. 1. szám) lehet igényelni, hétköznapokon 9 és 16 óra között.

Az ünnepélyes megnyitón a beltéri járványügyi szabályok érvényesek. Nem szükséges sem oltási igazolás, sem negatív teszt. Belépéskor az önkéntesek testhőmérsékletet mérnek, ajánlott a kihelyezett kézfertőtlenítő használata, és a rendezvény teljes ideje alatt kötelező a védőmaszk viselése.

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.