Rendszerüzenet

Hamvas 50 - online is

Hamvas 50 - online is

Hamvas Béla halálának 50. évfordulóján a Kodály Kórus Debrecen egy különleges koncerttel lepte meg közönségét, melyben Hamvas gondolatisága a későromantika zenei világával kapcsolódott össze. Ezt láthatja most a közönség a Papageno és a Kodály Filharmónia Facebook-oldalán május 28-án 20 órától.

 

Az esten Hamvas Béla sorait Rudolf Péter színművész szólaltatta meg prózában, az elmélyült gondolatok között pedig fel-felhangzott a hárfa megnyugtató, éteri hangja Kutor Noémi (a Kodály Filharmonikusok művésze) előadásában.

A koncert 2018. október 25-én hangzott el Debrecenben, a Pásti utcai zsinagógában, Szabó Sipos Máté vezényletével. A most látható-hallható koncertfilm válogatás a hangverseny teljes anyagából.

 

Esti éberség – Hamvas 50

A nagy hatású esztéta-filozófus egyik központi gondolata volt az „éberség”, az a szemléletmód, amellyel a világot, mint a tárgyak-lények valóságán túli, velünk egy-azonos személyességet tudjuk szemlélni és megérteni.

„Csak a zenei jelképek által szerezhetünk tudomást arról, hogy az emberi lét nem halad és nem fejlődik, hanem rejtelmes módon szüntelen átlényegülésben örvényszerűen kavarog és önmagában a végső megoldást forralja.”

E gondolatokhoz társul a koncert későromantika világából válogatott zenei anyaga is, mely az „este” témakörét járja körül. Az este, mint a megnyugvó természetben való feloldódás, az elmélkedés és az imádság ideje…

 

A koncertfilm IDE kattintva érhető el, május 28-án, 20 órától!

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.