Rendszerüzenet

„Az ideit a klasszikusok évadának is nevezhetnénk”

„Az ideit a klasszikusok évadának is nevezhetnénk”

Lezárult egy szezon, szeptemberben pedig kezdődik a Kodály Filharmónia Debrecen 2019/2020-as évada. Változik-e valami a bérletes struktúrában?

Az elmúlt években használt forma beválni látszik, ezért lényegében nem változtatunk rajta. Most is két 10-10 előadásos bérletsorozatot (Napló és Korzó) állítottunk össze, amelyek mellé idén is választható lesz egy 11. előadás. Mindig igyekszünk a két nagy sorozatot jól kiegyensúlyozni, a műsorok és előadók, vendégművészek- és együttesek tekintetében. Ez most különösen szerencsésen alakult, így azt gondolom, idén különösen nehéz lesz választani a két sorozat között. Megmarad a két kis bérlet (Gulyás és Rubányi) is, melyek 4-4 hangversenyt tartalmaznak, szintén a Kölcsey Központ Nagytermében. Viszont létrehoztunk egy új, 6 koncertet tartalmazó bérlettípust, Mozaik névvel, mely a Kodály Kórus a cappella sorozatából és a Kodály Filharmonikusok szintén újonnan induló kamarasorozatából válogat.

Milyen gondolat mentén építettétek fel az évad műsorát?

Az ideit akár a „klasszikusok évadának” is nevezhetnénk. Most kevesebb a kísérletező elem benne, és több a jól ismert remekmű. Beethoven születésének 250. évfordulóját ünnepeljük 2020-ban, mely kiemelt jelentőséggel bír a mi műsorunkban is: az évadban hat koncert alkalmával előadjuk az összes szimfóniáját. A szerző műveivel való foglalkozás a zenekar művészeti fejlesztése szempontjából is fontos. Egy szimfonikus zenekar számára a beethoveni zene egyfajta origó, amely idén koncentrált kiemelést kap. Másik fontos szempont volt a koncertsorozatok összeállításánál, hogy a debreceni közönség idén is hallhassa a klasszikus zenei világ színe-javát, legyenek azok énekes vagy hangszeres szólisták, együttesek. Fellép többek közt a Nemzeti Filharmonikusok, a Budapesti Fesztiválzenekar, Szabadi Vilmos, Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás hegedűművészek, Várjon Dénes és Simon Izabella zongoraművészek. A kórushoz is kitűnő vendégművészek érkeznek, például Susanna Moncayo argentin tangóénekes, Daniel Reuss holland karnagy, de Alexandru Agache operaénekes, valamint Kobajasi Kenicsiro japán karmester is tiszteletét teszi Debrecenben, aki az évad zárókoncertjeit fogja vezényelni.

Új művészeti munkatársak is érkeznek.

A debreceni közönség körében jól ismert és szeretett Kollár Imre lesz a Kodály Filharmonikusok vezető karmestere 2019 szeptemberétől. Személyében egy kiváló szakember érkezik vissza hozzánk, akivel magas művészeti és szakmai igényességgel a Kodály Filharmonikusokat néhány éven belül – amikor talán új székhelyre és koncertterembe is költözhetünk – az ország egyik legjobb együttesévé tesszük. Kovács László állandó karmesterünkre természetesen továbbra is számítunk, több hangversenyt is dirigál a szezonban. Szintén az új évadtól első vendégkarmesterünk lesz az egyik legsikeresebb fiatal dirigens, Káli Gábor, aki elnyerte például a Hong Kongi Nemzetközi Karmesterverseny első díját és a zenekar díját, 2018 augusztusában pedig megnyerte a Nestlé és a Salzburgi Fesztivál rangos karmesterversenyét. Bényi Tibor jelenleg Salzburgban élő kiváló csellóművész és karmestert sem kell bemutatni a debreceni közönségnek, hiszen minden gyökerével ide kötődik. Az ő vezetésével egy új, zenekari kamarasorozatot indítunk, mely vélhetően a közönség számára legalább olyan élvezetes lesz, mint amilyen fontos a zenekar szakmai építése szempontjából. A Kodály Kórus öt koncertes a cappella sorozatát idén is Szabó Sipos Máté, az énekkar vezető karnagya állította össze, a tőle megszokott kreativitással kombinálja most is a kórusmuzsikát a társművészetekkel.

A bérletes hangversenyek, az a cappella- és zenekari kamarasorozatok mellett még számos koncertet és egyéb eseményt rendeztek.

Családoknak indított bérletsorozatunknak nagy sikere volt, idén ismét három szimfonikus mesekoncertet és több házi gyerekkoncertet kínálunk. Második alkalommal jelentkezik az Orosz Zenei Fesztivál ősszel, mely programjainak részesei a főváros mellett a debreceni közönség lehet, a „Prokofjev zenekara” című koncertet, melyet bérleteseink is hallhatnak, az Orosz Zenei Fesztivál kiemelt hangversenyeként a Kodály Filharmonikusokkal Budapesten a Zeneakadémia Nagytermében is előadjuk. A Kodály Kórus a fesztivál keretében Csajkovszkij Vesperását énekli Debrecenben, és Budapesten, a Szent István-bazilikában. Tavaly kísérletképp rendeztük meg a „Ma éjjel táncolnék” báli koncertet, melyről olyan kedvező visszajelzést kaptunk, hogy mindenképp folytatását szerettük volna, így jövő február 1-jén is lesz Debrecennek olyan bálja, melyen a a maga nemében kuriózum, mert a klasszikus értékek kerülnek előtérbe és élő szimfonikus zenére lehet táncolni. A hagyományokhoz híven idén is adunk egy 100 forintos és egy a város támogatásával ingyenes koncertet – október 1-jén, a zene világnapján egy Verdi-opera koncertszerű előadását és  január 1-jén az Újévi koncertet – hogy a zene mindenkié lehessen Debrecenben.

Van-e szívügyed az évadban?

Zeneigazgatóként természeten minden az, de négy koncertet vezényelek az évadban – talán ezek még inkább. A már említett Prokofjev produkciót, a Nagyheti hangversenyen Bach János-passióját, melyet Pécsre is elviszünk. Különösen várom Richard Straussra koncentráló estünket, melyet a Müpába is elviszünk, szintúgy Beethoven C-dúr hármasversenyét, melyben Kelemen Barnabás hegedűművész és Alexander Buzlov gordonkaművész játéka mellett zongorán is közreműködöm.

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.