Rendszerüzenet

Klasszikusok éjszakája Debrecenben

Klasszikusok éjszakája Debrecenben

Carl Orff Carmina Burana-ját három kórus, három sztárvendég és két zenei együttes szólaltatja meg a Kossuth téren 2019. augusztus 16-án. Miklósa Erika, Haja Zsolt, Szerekován János szólisták, a Talamba Ütőegyüttes és a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus Debrecen, a Csokonai Színház Énekkara és a Lautitia Kóruscsalád közreműködésével megvalósuló produkció új programsorozatunk fő attrakciója lesz. 

Az ingyenes koncertsorozat keretében 19.30 órától a Református Nagytemplomban Miklósa Erika (ének), Tóth László (trombita) és Somogyi-Tóth Dániel (orgona) templomi hangversenye lesz hallható,  21 órától csendül fel a Kossuth tér Nagyszínpadán a Carmina Burana, 22.30 órától pedig „megszólalnak” a belváros teraszai és terei több kamaraegyüttes közreműködésével. A Klasszikusok éjszakáját 23 órától Mozart Egy kis éji zenéje zárja a Kossuth tér Kamaraszínpadán.

 

 

További híreink

A Kodály Filharmónia Debrecen az alábbi felhíváshoz csatlakozva 2020. június 4-én, 16 óra 30 perckor néma tiszteletadással emlékezik meg a szomorú történelmi eseményről.

Június 2-án, kedden végre eljön a pillanat, amikor hosszú idő és számos felvétel után újból élőben zenélhetnek a Kodály Filharmónia Debrecen művészei a közönségnek. Szintén ezen a napon csatlakozunk a MODEM által kezdeményezett „Lépj a körbe!” projekthez.

A Kodály Kórus Debrecen a járványhelyzet enyhülésével újraindította a művészeti munkát. Ennek lehetősége a távolságtartás szabályait betartó kis csoportokban történő próbafolyamat. Pünkösd ünnepére ennek a munkának eredményét egy online műsor formájában osztja meg közönségével.

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.