A június 9-17 között megrendezésre kerülő II. Haydneum Egyházzenei Fesztiválon a Kodály Kórus is megmutatja magát: június 16-án Budapesten az Egyetemi templomban adnak koncertet.
Menü
Debrecen – Ha valakik, a franciák aztán tudják, hogyan kell forradalmi zenét írni. Különleges hangverseny várja a komolyzene kedvelőit a Kölcseyben! A Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus In memoriam 56′ című közös koncertjén a forradalom és szabadságharc hőseinek emlékezete előtt tiszteleg november 4-én.
Minden eddiginél sikeresebb évadot zártak a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Kodály Kórus Debrecen. A közönség visszajelzései, valamint a növekvő jegy- és bérletváltások azt mutatják, a debreceni és környékbeli közönséget, és az idelátogató turistákat is érdeklik az együttesek produkciói.
Már a kezdést megelőzően jókora tömeg gyűlt össze augusztus 26-án az Almásy-kastély parkjában, ahol a debreceni Kodály Filharmonikusok Közelebb a csillagokhoz című koncertjét hallgathatta meg a közönség.
A fővárosban öt éves múltja van a Színházak Éjszakájának. A debreceni Csokonai Színház most először fogadott nézőket ily módon, és szombat este nyolckor körülbelül százan össze is gyűltünk a kétórás, ingyenes utazásra az előcsarnokban.
A június 9-17 között megrendezésre kerülő II. Haydneum Egyházzenei Fesztiválon a Kodály Kórus is megmutatja magát: június 16-án Budapesten az Egyetemi templomban adnak koncertet.
A 2023-24-es évadunk bérletajánlatát, koncertjeit tartalmazó leporellót keresse a Klassz Pontban!