Német requiem

Miként Johannes Brahms érett, letisztult művészete kivételes helyet foglal el a romantika zeneirodalmában, úgy monumentális Német requiemje is egyedülálló remeke az oratorikus irodalomnak. A gyászmise műfaja gyakorlatilag átíveli a zenetörténet évszázadait a flamand Ockeghemtől Ligeti Györgyön át egészen napjainkig. A különböző korszakok mestereinek a latin nyelvű miseszöveg – a liturgikus funkciókon túl – nagyszerű alkalmat adott a legszélesebb spirituális tartalmak és emberi érzések közvetítésére. A műfaj kétségkívül legismertebb darabja Mozart, Verdi illetve Brahms alkotása. Ez utóbbi azonban – mely eredetileg az Ein deutsches Requiem címet viseli – szakít a katolikus hagyományokkal és a latin nyelvvel. Az 1868-ban komponált, hét tételből álló mű szövegét a Biblia különböző fejezeteiből maga Brahms állította össze, Luther német fordítását felhasználva. A mű keletkezésével kapcsolatban két indítékot is említenek a források. Egyesek a jó barát, pályatárs Robert Schumann halálát tartják inspiráló motívumnak, mások viszont Brahms édesanyjának halálával hozzák összefüggésbe. Brahms művészetét általában a barokk és klasszikus hagyományok és formák iránti tisztelet jellemzi. A német nyelvű gyászoratórium tekintetében feltehetően a korabarokk mester, Heinrich Schütz Musikalische Exequien című kompozíciója lehetett a minta számára, bár bizonyos vélemények szerint Brahms nem ismerte ezt a kompozíciót. A német nyelvű protestáns jelleg és a képszerű zenei ábrázolás tekintetében azonban mindenképpen összefüggésbe hozható a két darab. Ugyanakkor J.S. Bach említését sem mellőzhetjük, hiszen a Német requiem két hatalmas tételzáró fúgáján egyértelműen tetten érhető a nagy lipcsei mester hatása. Brahms célja nem a katolikus gyászmise németesítése volt, hanem szigorúan a hit talaján állva, filozofikus emelkedettséggel kívánta összefoglalni az ember és a halál viszonyát. Ennek érdekében zsoltárokat, evangéliumi szövegeket éppúgy felhasznált, mint az apostolok leveleit, vagy egyéb apokrif forrásokat. A szimmetrikusan szerkesztett mű hét tétele dallamalkotásával, érzékenyen árnyalt hangszerelésével már a Brahmsra jellemző komoly romantikus hangot üti meg, noha szerzője a darab megírásakor még mindössze harmincöt éves volt. A komponista a szimfonikus zenekar és a vegyeskar mellett egy szoprán és egy bariton szólistára bízza a gazdag mondanivaló kifejtését, akik hol a német Lied hangvételében, hol a kórussal párbeszédet folytatva teszik teljessé az árnyalatokban gazdag, kivételesen ihletett partitúrát.

– baljos –

Csővári Csilla a barokktól a kortárs művekig ívelő repertoárjával Európa meghatározó operaházaiban és koncerttermeiben lép fel rendszeresen. Az énekesnő a budapesti Zeneakadémián végzett Sziklai Erika növendékeként. Berlinben Julie Kaufmann vezetésével szerzett opera- és dalénekesi diplomát, és nemzetközi mesterkurzusokon Kiri Te Kanawától és Hamari Júliától is tanult. Szóló énekesként a Kölni Operaház Operastúdiójában kezdett dolgozni, majd a Nürnbergi Operaházzal kötött szerződést, és Németország, Svájc, Dánia és Ausztria különböző operaházaiban és koncerttermeiben vendégszerepelt. Hallhatta őt a közönség a Berlini Philharmoniában és a Stuttgarti Operában éppúgy, mint a Drezdai Operettszínházban és a Hamburgi Modern Zenei Fesztiválon. 2020-ig a müncheni Gärtnerplatz Színház szólistája, ahol jelenleg is állandó vendégként szerepel. Csővári Csillát 2014-ben a neves komolyzenei magazinként ismert Opern Welt az „Év énekese” címre jelölte.

Kovács István Pécsett, a Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte tanulmányait, majd Zürichben Polgár Lászlónál, Velencében Sherman Lowe-nál tanult. 1997–1999 között Grazban megkapja a „Schubert és a XX. század zenéje” fesztivál 1. díját, Barcelonában a Francisco Vinas Nemzetközi Fesztiválon az oratórium-dal összevont kategóriában a legjobb énekes díját, Münchenben az ARD Fesztivál külön szponzori díját, Salzburgban a Mozart Fesztivál 3. díját. Az 1999/2000-es évadtól kezdve a torinói Teatro Regióban többek között Alit (Olasz nő Algírban), Raimondót (Lammermoori Lucia), a Magyar Állami Operaházban Don Giovannit, Sparafucilét és Nannit (Haydn: L'infedeltá delusa), Strasbourgban Publiót (Titus kegyelme), Frankfurtban Angelottit, a berlini Staatsoper Unter den Lindenben Timurt énekli. Koncerténekesként is nevet szerzett: Mozart, Händel, Bartók, Haydn és Bach műveit is énekelte. 2004-ben a Magyar Televízió rögzítette Kékszakállú-alakítását, a szerepet énekelte Palermóban, Bolognában, Tokióban, Stavangerben, Budapesten, Toulouse-ban, később Nizzában, Dortmundban, Oszakában is. Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként 2019-ben Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Káli Gábor, a Kodály Filharmonikusok első vendégkarmestere