Érzelmi amplitúdók

A HANGVERSENY-KÖZVETÍTÉS MÁRCIUS 16-ÁN ELMARAD! 

Joseph Haydn szimfóniáinak körülbelül negyede visel valamilyen megkülönböztető melléknevet, a számozás és a hangnem megjelölése mellett. Ezeket többségében az utókor illesztette a darabok mellé, kiemelve, megjelölve a művek valamely jellegzetes sajátosságát. Ezért beszélhetünk ma többek között az ún. napszak szimfóniákról, a filozófus, a királyné, a katona, a tűz, a csoda, a tyúk, a medve, a visszhang, a kürtszignál, vagy éppen a vadászat zenei megidézését sejtető művekről. Természetesen ezek a szimfóniák nem programzenék a fogalom későbbi értelmében, inkább egy-egy zenei téma, effektus, vagy karakter révén kapták ragadványnevüket. Ebből a szempontból kivételnek látszik a fisz-moll Búcsú-szimfónia, mely fokozatosan soványodó zenei anyagával és csökkenő muzsikuslétszámával diszkrét figyelmeztetés volt a szabadságok kiadásáról megfeledkező Esterházy Miklós herceg számára. A mai koncerten elhangzó – a Londonban keletkezett szimfóniák közé tartozó   – 94-es, G-dúr mű egyike Haydn legismertebb opuszainak. Ez a darab két melléknéven is ismert. Angolul „Surprise”, azaz meglepetés jelzővel illetik, míg német nyelvterületeken inkább „Der Paukenschlag“, üstdobütés néven ismerik. A magyar hangversenyéletben  tovább egyszerűsödött az elnevezés, így leginkább csak Üstdob-szimfóniaként emlegetjük a népszerű darabot. Önmagában a timpani alkalmazása nem újszerű jelenség, hiszen a barokk és klasszikus zenében is gyakran használt instrumentumnak számított. A G-dúr szimfónia felépítésben követi az épp Haydn által fémjelzett, kiforrott, négytételes formai rendet. Első tétele rövid lassú bevezető után virgonc 6/8-os Vivace assai-ra vált a szonátaforma szabályai szerint. Második – névadó – tétele tartalmazza a váratlan meglepetést. A vonósokon megszólaló egyszerű, halkan lépegető főtémát a 16. ütem súlytalan helyén a teljes zenekaron fortissimo megszólaló akkord töri meg, mely a leírások szerint alaposan meglepte az angol közönséget. Ezt követően egy mintaszerűen megkomponált variációsorozatot hallunk, mintha korábban semmi sem történt volna. A találékony utódok elméletet is gyártottak, miszerint Haydn az unatkozó, szundikáló hallgatóságot kívánta felébreszteni a révületből, ennek bizonyítására azonban semmi bizonyíték sincs. A harmadik helyen álló Menüett ezúttal nem egyszerű rusztikus tánczene, hanem a scherzók irányába továbbmutató kedélyes és elegáns muzsika. Befejezésül Haydnre jellemzően energikus, virtuóz hangszerelési ötletekben gazdag – rondó szerkezetű – finálét hallunk, melyben egy pillanatra ismét előtérbe kerül a névadó hangszer, az üstdob.

Mozart hihetetlenül gazdag életművéből – talán a c-moll mise és a Requiem kivételével – a szakrális kompozíciók viszonylag kevesebb figyelmet kapnak, ezeket inkább a régizene specialistái veszik rendszeresen műsorra. A művek száma pedig igen jelentős, tízéves korától haláláig Mozart kb. 80 egyházi darabot komponált, miséket, misetételeket, kantátákat, vesperásokat, litániákat, templomi szonátákat és más kisebb darabokat.  Szülővárosa – Salzburg – fontos egyházi központnak számított, ezért  az ifjú zseninek már korán  alkalma nyílott a katolikus egyházzene műfajaival való alapos ismerkedésre. Az F-dúr hangnemű, szoprán szólós Laudate Dominum omnes gentes,  a 117. zsoltár szövegét dolgozza fel. (Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek!) Gyakran szólal meg önállóan is, noha eredetileg  a K.321-es számú  Vesperae solennes de Dominica, és a 339-es Vesperae solennes de confessore című daraboknak is része.

A kórusra és zenekarra írott „Misericordias Domini” (K.222), azaz „Az Úrnak könyörületességei“ című offertórium különös helyet foglal el Mozart kisebb egyházi művei között.  A zeneszerző 1776 szeptemberében Padre Martini számára küldött levele arról tanúskodik, hogy 1775 első hónapjaiban írta Münchenben, a bajor hercegi választófejedelem kérésére.  Mozart egyik salzburgi elődje, Johann Ernst motívumát is beépítette a polifóniával dúsan átszőtt kis remekműbe.

Az 1772-es Regina coeli (A mennyek királynője) az ún. Mária-antifónák közé tartozik, melyet Nagyszombat és Pünkösd között volt szokás énekelni. Nyitó, Allegro maestoso kórustétele után egy énekszólós Andantét hallunk, majd egy örömteli Alleluja zárja a mintegy negyedórányi időtartamú kompozíciót.   További érdekessége, hogy szólója Michael Haydn felesége, Maria Magdalena Lipp énekesnő számára készült.

(baljos)