Rendszerüzenet

BEETHOVEN 250. – VI. HANGVERSENY

BEETHOVEN 250. – VI. HANGVERSENY

Kölcsey Központ, Nagyterem
4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.

A hangversenyre a Napló bérletek és a 2020. május 26-i koncertre szóló jegyek érvényesek!

Műsor: Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op.125.

Közreműködik:
Rendes Ágnes, Bódi Marianna, Balczó Péter, Jekl László – ének
Kodály Filharmonikusok Debrecen / Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté) / Csokonai Színház Énekkara (karvezető: Gyülvészi Péter)

Vezényel: Kollár Imre

BEETHOVEN 250. – VI. HANGVERSENY
2020. August 15., 18.00

Beethoven 250

A 2019-2020-as évadban, pontosabban 2020-ban ünnepli a zenei világ Ludwig van Beethoven születésének kétszázötvenedik évfordulóját. A Kodály Filharmonikusok is kiveszik részüket az ünneplésből, mert a nagy klasszikus mester valamennyi szimfóniáját megszólaltatják a szezon folyamán.

Beethoven IX. szimfóniája a zeneirodalom egészét tekintve is kiemelkedő alkotás. Különös értékét az is jelzi, hogy szerepel az UNESCO „A világ emlékezete” programjának listáján is, mely az emberiség legbecsesebb szellemi örökségeit sorolja fel. A mű legszembeötlőbb tulajdonságai – melyek megkülönböztetik a műfaj szinte valamennyi korábbi alkotásától –, a terjedelme, tételrendje, illetve fináléjának újszerűsége.

Első tétele a nagy születés-zenék körébe tartozik, szinte egyetlen hangból, hangközből bontakozik ki a terjedelmes szonátaforma. Ezt szokatlan módon nem a lassú tétel, hanem egy szinte haláltánc jellegű Scherzo követi, melyben – szintén úttörő módon – a timpani játszik meghatározó szerepet. A harmadik, Adagio molto e cantabile rész az időtlen harmónia, a békesség és szeretet lenyűgöző szépségű megnyilvánulása.

Az „Örömóda” címen híressé lett zárótétel ikonikus dallamának két közvetlen előzménye is fellelhető Beethoven műveiben. Ezek közül a c-moll Karfantázia az ismertebb, mely tulajdonképpen egy zongoraverseny tétel, nagyszabású zenekaros-kórusos fináléval. Ebben a műben azonban Beethoven – 1795-ből való Gegenliebe című dalához hasonlóan – még Gottfried August Bürger szövegét zenésíti meg. A IX. szimfóniát záró, Friedrich Schiller versét feldolgozó Örömóda a rondó és a variáció formai megoldásait elegyíti a költemény hangulati tartalmának megfelelően. Az egyes versszakok a szólóénekesek kvartettje és kórus között váltakozva szólalnak meg.

Talán Szabolcsi Bence zenetörténész szavai érzékeltetik a legszebben a Beethoven mű jelentőségét: „A IX. szimfónia kilép a zenélők közösségéből és invokálja az emberiséget; otthagyja a klasszikus formák évszázados világát, és valami példátlant kísérel meg – szónoklat akar lenni, proklamáció és evangélium, mindenek megmozgatója.”

(szöveg: Balogh József)

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.