ZENEI NAGYHATALMAK

Robert Schumann életművében igen fontos szerepet játszott a zongora, noha – kamara- és szólódarabjai mellett – mindössze egy befejezett zongoraversennyel gazdagította a hangszer irodalmát. A-moll hangnemű versenyművének keletkezése szokatlan, mivel a zeneszerző eredetileg egytételes, a szonáta, a dal, és a versenymű jellegzetességeit hordozó alkotást, úgynevezett koncert-fantáziát tervezett. Kifejezett célja volt, hogy ne a virtuozitás, hanem a zenei kifejezés gazdagsága jellemezze új darabját, melyet aztán további két tétellel formált versenyművé. Ennek érdekében a zongora szólamát gyakran a vele egyenrangú zenekari anyagba szőtte. Formailag, és a témák megjelenését tekintve a klasszikus hagyományt tartotta szem előtt, bár az első tétel kidolgozási szakaszának hangulata már egyértelműen a schumanni romantika hangján szólal meg. Középső tétele közjátékszerű meghitt párbeszéd a zongora és a zenekar között, melyhez megállás nélkül, attacca kapcsolódik a rendkívül dinamikus zárótétel. Az 1841-es drezdai ősbemutató, és számos további európai koncert szólistája a szerző felesége Clara Schumann volt, aki korának legjelentősebb zongorista sztárjai közé tartozott.

Anton Bruckner művészete viszonylag sokáig állt viták kereszttüzében, hiszen vidéki tanítóból és templomi orgonistából autodidakta módon vált zeneszerzővé. Egyházi kompozíciói ugyan gyorsan terjedtek, szimfóniái azonban csak igen későn, a 20. század második felében nyertek polgárjogot a koncertrepertoárban. Bruckner a sokat tépelődő, javítgató komponisták közé tartozott, ezért nem meglepő, hogy egyik legnépszerűbb művének, a IV. (Romantikus) szimfóniának is jó néhány változata ismeretes. Első verziója 1873-74-ben született, majd többszöri átírás után a véglegesnek tekinthetőt 1881-ben Bécsben mutatták be. (Munkálatai során ilyen módon összesen hat tételt vetett papírra a szerző.) A végső formájában alapvetően négy tételből álló szimfónia a természetélmény kifejezése. Zenei nyelve nemcsak Wagner hatását mutatja, hanem felfedezhetők benne a barokk zene és az osztrák folklór egyes jegyei is. A darab legjellegzetesebb része a harmadik tétel, az ún. „vadász-scherzo”. A megelőző második, Andante tételt egyes elemzők melankolikus gyászindulónak, mások zarándokéneknek tekintik. A végső, 1881-es változatban egy népünnepélyt idéző finálét cserélt le Bruckner, helyette egy végítéletszerű zenei anyaggal zárva le alkotását. A befejezés megidézi a nyitótétel jellegzetes kürt dallamát is, ezzel mintegy keretbe foglalva a terjedelmes szimfónia zenei anyagát.

(szöveg: Balogh József)

Ránki Dezső Kossuth-díjas zongoraművész