Rendszerüzenet

Évadzáró hangversenyeink mellett Könyvbemutatóval is várjuk Önöket!

A Kodály Filharmonikusok próbajátékot hirdet cselló tutti határozott idejű állásra hosszabbítási lehetőséggel.

A Debreceni Egyetem, fenntartója, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kezdeményezésére, a régió vezető egyházainak és Debrecen városának közreműködésével jótékonysági koncertet és adománygyűjtést szervez az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt szenvedő civil lakosság segítéséért. A hangversenyen együtteseink, a Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus is közreműködik Somogyi-Tóth Dániel vezényletével. Az esemény ingyenesen látogatható! 

Rózsa Miklós Oscar-díjas zeneszerző születésének 115. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést a Hollywoodi Magyar Örökség Társaság a Nógrád megyei Nagylócon, ahol a zeneszerző gyerekkora nyarait töltötte. A koszorúzáson részt vett Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város zeneigazgatója is. Együtteseink Rózsa Miklós munkáiból két nagy koncertet állítottak össze, melyeket május 27-én és 28-án mutatnak be a Kölcsey Központban.

A világszerte ismert Bob Chilcott zeneszerző, karnagy, a King’s Singers egykori énekese érkezik vendégségbe a Kodály Kórushoz. Közös koncertjükön Chilcott több saját szerzeménye is felhangzik. 

Április 1-től 17 napon át Budapesten, április 21-től pedig Miskolcon, Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden várja izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal a közönséget a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek. A Kodály Filharmonikusok három alkalommal is részt vesznek a fesztivál programjában.

Az április 12-i hangversenyen a Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és kiváló szólisták – Rendes Ágnes, Megyesi Schwartz Lúcia, Boncsér Gergely, Wagner Lajos – közreműködésével Mendelssohn V. d-moll, „Reformáció” szimfóniáját és Rossini Stabat Materét adják elő. Az együtteseket Kovács László, zenekarunk állandó karmestere vezényli!

2022. április 4-én az MMA Zeneművészeti Tagozatának szervezésében ad koncertet a Kodály Kórus. A hangversenyre a belépés díjmentes, de regisztációhoz kötött.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara koncertjén, Mahler II. szimóniájában közreműködik.

A SZÍV BILLENTYŰI

2022. May 10., 19.30
Kölcsey Központ, Nagyterem

Műsor:
Saint-Saëns: II. (g-moll) zongoraverseny, op. 22. / Veress Sándor: Hegedűverseny / Saint-Saëns: III. (c-moll, „Orgona”) szimfónia, op. 78.

Közreműködik:
Osztrosits Éva – hegedű / Varga Gergő Zoltán – zongora / Somogyi-Tóth Dániel – orgona / Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel:
Kollár Imre     

Jegyár: 3100 Ft, 2400 Ft

MŰSOR- ÉS KÖZREMŰKÖDŐVÁLTOZÁS! 

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.