Rendszerüzenet

Április 5-én, húsvéthétfőn 19:30-tól Schubert három rövid kórusművét adjuk közre Facebook-oldalunkon a Kodály Kórus Debrecen előadásában.

Sajnálattal tudatjuk, hogy a március 4-re, 5-re és 9-re tervezett hangversenyek elmaradnak. 

120 éve született és kis híján 50 esztendeje hunyt el a jazz történetének egyik legnagyobb hatású előadója, Louis Armstrong. Ez alkalomból a Kodály Kórus Debrecen különleges megemlékezéssel készül február 23-án, kedden, 19 óra 30 perckor! 

Február-március folyamán négy koncertünk a Filharmónia Magyarország online csatornáin keresztül lesz látható. A hangversenyek megtekintése díjtalan!

 

Giuseppe Verdi 1901. január 27-én hunyta le örökre szemeit, kivételes örökséget hagyva a világra. A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus Debrecen 2020. október 1-i hangversenyük közzétételével tiszteleg a zeneszerző előtt.

2021. január 22-én, a magyar kultúra napján egy igazi különlegességet töltünk fel Facebook-oldalunkra. Liszt Ferenc Szent Cecília legendája című művét nagyon ritkán játsszák még a hazai koncerttermekben is.

A Kölcsey Központ Nagyterméből, élőben sugározzuk hangversenyeinket.

2020 rendhagyó év volt, 2021 első napja sem kivétel ez alól. Élő, hagyományos hangverseny megrendezésére továbbra sincs lehetőségünk, de éppen ez biztatott minket egy különleges újévköszöntő koncert létrehozására.

Karácsonyi koncertfilmet készített a Kodály Kórus Debrecen.

Az idősek és a fiatalok is találnak ajándékot együtteseink karácsonyfája alatt. December 19-én, 27-én és január 1-jén is érdemes lesz belépni az online koncerttermekbe!

 

Brahms-sorozat – I. hangverseny

2021. január 12., 19.30
Kölcsey Központ, Nagyterem
A HANGVERSENY MŰSORA ÉS CÍME MEGVÁLTOZOTT! 
Ebben az időpontban a MOZARTI HEGYCSÚCSOK online koncertet tekinthetik meg. -->

Műsor: Brahms: I. (d-moll) zongoraverseny, op. 19. / Brahms: I. (c-moll) szimfónia, op. 68.

Közreműködik: Fejérvári Zoltán – zongora / Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Kollár Imre

Jegyár: 3100 Ft, 2400 Ft

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.