System message

Folytatódik a Morricone-turné

Folytatódik a Morricone-turné

2017-ben másodjára – október 14. és 18. között –, ezúttal a lengyelországi Lodz-ban, majd Prágában, végül Budapesten, a Papp László Sportarénában lép színpadra a Nagyváradi Állami Filharmónia Énekkarával kibővült Kodály Kórus Debrecen és a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar, Ennio Morricone vezényletével.

 

A kétszeres Oscar-, Grammy-, és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerzőt a nagyközönség elsősorban filmzenéiről ismeri. Nem véletlenül, hiszen John Williams és Hans Zimmer mellett alighanem ő a 20. század egyik legnagyobb hatású és legismertebb filmzeneszerzője.

Ennio Morricone

 

Több mint 550 alkotáshoz írt kísérőzenét, ezek közül legismertebbek a western műfajához születettek, mint például A Jó, a Rossz és a Csúf, vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat. De ő a szerzője A profi, aVolt egyszer egy Amerika, a Polip, A misszió – és hosszasan folytatható lenne még a felsorolást – zenéinek. Az Ennio Morricone filmzenéit bemutató turnék során világszerte teltházas hangversenyeket szerveznek. A debreceni Kodály Kórus évek óta részese ennek a koncertsorozatnak: bejárták már Európa több nagyvárosát, és sikereikkel hírnevét viszik együttesüknek, a magyar kóruskultúrának, és Debrecennek egyaránt.

Kodály Kórus

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.