Rendszerüzenet

Kodály Filharmonikusok

A vártnál is nagyobb ütemben növekszik a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus bérleteseinek száma. Még javában tart a bérletértékesítés a városunk komolyzenei hangversenyeire, de már most minden korábbi csúcsot megdöntöttek az eredmények.

A zenei vezetés mellett a menedzselésben is jól helytállt Somogyi-Tóth Dániel, aki 2011 óta igazgatja a Kodály Filharmónia Debrecent. Megtudtuk, azóta éves szinten az eladott bérletek száma nyolcszorosára, az abból származó bevétel tízszeresére nőtt.

A Kodály Filharmonikusok Debrecen próbajátékot hirdet cselló, hárfa, I. hegedű és II. hegedű határozott idejű állásra. A próbajátékok 2016. október 27.-én a délutáni órákban lesznek a a Simonffy utca 1/c II. emeleti próbatermében.

...
12
További híreink

Interjú Domján Viktória zenekari művésszel családi programjainkról.

A 2018-ban először jelentkező rendezvény programjai szeptember 29-én Debrecenben kezdődnek, majd október 2-ától Budapesten folytatódnak.

Két csodálatos nő, két elbűvölő tehetség

A Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima díjas operaénekes, Rost Andrea lányával, a szintén operaénekes Harazdy Eszterrel ad koncertet 2018. szeptember 18-án 19.30 órától a Kölcsey Központban.

A(z) Kodály Kórus Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.